Hogyan fordulj a gyászoló felé, ha segíteni szeretnél

A gyász normális és természetes reakciónk, amikor veszteség ér bennünket. Ezért a gyásszal kapcsolatos mindennemű érzelmünk is normális és természetes. A probléma csak az, hogy arra neveltek bennünket, hogy ez nem jó így. A gyász az egyik legerősebb érzelmi reakciónk. Viszont a legelhanyagoltabb, legfélreértettebb élményünk. Hozzátartozóként és kollégaként is nehezen viseljük.

Nem ritka az a szituáció, mikor a gyászban lévőt akaratlanul rekeszti ki, ignorálja a környezete. Munkahelyen elfordulnak tőle, kerülik a találkozást, beszélgetést a gyászolóval, ugyanis nem tudják, mi az, amit mondhatnak neki, mi az, amit nem, ezért inkább nem mondanak semmit.

Nem vagyunk erre felkészítve, hogyan viszonyuljunk ahhoz, aki elveszítette a szerettét. Nem tudjuk, milyen szituációt segítő séma mondatokat mondhatnánk, hogyan viselkedjünk. Nem szeretnénk feltépni a sebeit, nem szeretnénk sírni látni, még jobban elszomorodni.

Azonban ettől a viselkedéstől nemcsak a gyász súlya nehezedik a gyászolóra, hanem az is, hogy kiközösítve és egyedül érzi magát. Azt gondolhatja, ő senkit nem érdekel. Pedig ez egyáltalán nincs így. Sajnos csak arról van szó, hogy nem tudjuk, hogyan viselkedjünk egy ilyen helyzetben.

Tudnunk kell, hogy a gyásznak, az érzelmeinknek nincs nemük.

Nincs fiú fájdalom és nincs lány fájdalom. Nincs női gyász és nincs férfi gyász. Egyszerűen gyászolunk, és ennek lefutási ideje teljesen egyéni, ki mennyi idő alatt járja végig ezt az utat.

Fontos, hogy ne sürgessük a gyászolót!

A lehető legrosszabb, amit mondhat valaki: Ne szomorkodj! ne szomorkodj, nem illettetek össze, jön majd jobb. Gyermek elvesztése esetén pedig a: Ne szomorkodj, fiatalok vagytok, lehet még gyereketek. Ezzel lekicsinyli és elbagatellizálja a fájdalmát.

Akit veszteség ért, annak végtelenül fontos az együttérzés és az, hogy érezze, szeretik és támogatják. Nincs egyedül a fájdalmával.

Amikor egy gyászolóval beszélgetünk, szeretnénk neki valami megnyugtatót mondani, szeretnénk őt vigasztalni és biztosítani az együttérzésünkről. Az alábbi mondatok azonban a legjobb szándékkal is csak mélyebbre húzzák, vagy felháboríthatják. Ezért a legjobb, ha kerüljük ezeket. Azonban, ha észrevesszük magunkon, hogy mégis belefutottunk egy bántó mondatba, a legjobb, amit tehetünk, hogy önkritikát gyakorolva elmondjuk neki, mennyire sajnáljuk és nem akartuk megbántani, de nem tudjuk, mit is mondjunk. Lehetőleg ne mondjunk közhelyeket.

Mondatok, amiket nem szabad mondani annak, aki gyászt visel:

Ne szomorkodj, drágám, hidd el, akárhol is van, ő már nem szenved.
Hálát adhatsz Istennek, hogy van még egy fiad!
Az élet megy tovább, jobb neki ott, ahol van.
Minden megváltozik.
Teljes, boldog élete volt.
Találni fogsz valaki mást.
Isten nem mér ránk többet, mint amit el tudunk viselni.
Hálás lehetsz, hogy ilyen sokáig része volt az életednek.
Ne szomorkodj, látod, rengetegen vannak itt, akikkel jól fogod érezni magad.
Szedd össze magad! Nem hagyhatod el magad!
Próbálj mosolyt erőltetni magadra!
Mássz már ki a gödörből!
Megértjük, hogy érzel, de az élőknek menniük kell tovább.
Ő már jobb helyen van.
Minden elmúlik egyszer.
Még mindig gyászolsz?
El kellene már engedned!
Most erősnek kell lenned!
Lejárt az ideje.
Öngyilkosság vagy függőség esetén: Magának köszönheti, ami vele történt. Mindenki felelős a saját életéért!
Pótold a hiányát!
Foglald el magad!

A gyász egy nagyon nehéz és rögös út, amit mindenkinek magának kell végig járnia, ez nem átvállalható. A legtöbb, amit tehetünk egy gyászolóért, hogy ott vagyunk vele, hagyjuk, hogy sírjon, hagyjuk, hogy csak hallgasson mellettünk, hagyjuk, hogy egyszerűen csak úgy legyen. Ne sürgessük, ne legyenek elvárásaink felé és a gyász folyamatán áthaladásának idejével szemben sem. A racionális magyarázatok ebben az esetben nem segítenek.

Akit veszteség ért gyakran kínozza magát a miértekkel és pörgeti magában a “mi lett volna ha”, a „miért Ő?” gondolatot, amit gyakran ki is mondanak. Ezekre a kérdésekre nincs megfelelő válasz. Öleljük át és hagyjuk sírni, vagy csak legyünk mellette.

Mivel a gyász folyamatát mindenki másképp éli meg, ezért készüljünk fel arra, hogy nem tudhatjuk, hogyan fog reagálni a közeledésünkre. Legyünk türelmesek és megértőek, ne próbáljuk racionális érvekkel meggyőzni, ebben a helyzetben ez nem segít.

Amivel segíthetünk, azok az alábbi mondatok:

Nagyon sajnálom.
Részvétem. Fogadd őszinte részvétem – bár sokan utálják, mert közhelyes, ám mégis segít, főleg, ha elmondod, hogy nincsenek szavaid, nem tudod, mit mondhatnál még.
Fogalmam sincs róla, min mész keresztül most.
Bármit megtennék, hogy segítsek.
Keress bármikor, itt vagyok neked.
Hívj, ha tudok segíteni.
„Én szívesen ülök melletted és csak nézünk, mint két tök.” ☺ (ez egy valós beszélgetésből kiragadott mondat. A gyászolónak azt a fajta szorongását oldotta, hogy feltétlen beszélnie kell, ha együtt vannak)

Elvihetjük sétálni, időt tölthetünk vele, bevásárolhatunk, segíthetünk a ház körül, segíthetünk takarítani. Ha nem jut eszünkbe semmi, akkor se hagyjuk magára. Öleljük meg. A legjobb, ha meghallgatjuk, akkor is, ha sír. Akkor is, ha olyan kérdéseket tesz fel, ami számunkra értelmetlen, számára viszont fontos kiadnia magából. Legyünk mellette, hallgassuk meg, ennyi a dolgunk, a csendes, őszinte támogatás. A jelenlétünk is segít neki végigmenni a gyász folyamatán. A lényeg, hogy tudja, és legfőképp érezze, nem maradt egyedül a fájdalmával.

A pozitív lista láthatóan rövidebb a negatívnál. Ez azért van, mert az emberek gyakran mielőbb szeretnék kihúzni a gyászolót a szomorúságból. Azonban a veszteséget fel kell dolgoznia. Ez egy folyamat.

A gyász intenzív időszaka 6-12 hónap, de az aktív gyász 3-5 évig is elhúzódhat. Ahelyett, hogy drasztikusan kirángatnánk ebből, kísérjük végig rajta, ha ez tovább tart egy évnél vagy kettőnél, akkor is. Sokkal többet tehetünk csendes, meghallgatásra kész társként.

Sok esetben a gyászt viselőnek az első időkben, lehetnek olyan gondolatai, hogy Ő is inkább meghalna. Az élet így túl nehézzé vált a számára. A gyász mellett önvádat és lelkiismeretfurdalást is érezhetnek. A túlélők lelkiismeretfurdalása létező fogalom, nehezen tudják az életüket normális keretek közt élni, mivel minden nevetés, minden örömérzet lelkiismeretfurdalással tölti el.

Vannak olyanok, akiknek jót tesz a társasági élet és igénylik azt, hogy kérdezzék, beszéltessék, de vannak, akik ezt nem kedvelik. Mi annyit tehetünk, hogy megkérdezzük mi jó a számára. Jó szándékból sem szabad erőltetni semmit, amire a gyászt viselő még nem képes. Ne sürgessük az elhunyt dolgainak, ruháinak elpakolására. Ajánljuk fel segítségünket, ne neki kelljen kérni. A gyászban lévők általában nehezen kérnek segítséget, nem akarják terhelni a környezetüket.

Fontos tudni, hogy a gyásznak van vége. A legtöbb ember felépül a gyászból. A halottjaink mindig velünk maradnak, de már nem a fájdalom, hanem a szeretet érzésével.

Források:

Könyvek:

Gyógyulás a gyászból – Hogyan dolgozzuk fel szeretteink halálát, a válást és más fájdalmas veszteségeket?

Russel Friedman – John W. James

Gyászkísérés

Együtt a bánat és a feldolgozás útján

SINGER MAGDOLNA

Gyász napról napra

Jan Warner

Hátrahagyottak – Gyász az öngyilkosság után

HSU, ALBERT Y.

A gyász – Egy lelki folyamat stádiumai és esélyei