Lehet az olvasás az önismeret eszköze, avagy mi is az irodalomterápia?
Szerző: Fizil Orsolya mentálhigiénés szakember
Nem baj, ha olvasol, addig is csöndben vagy. Mit bújod annyit a könyveket? Társaságban olvasni bunkóság. Olvass, és tiéd a világ. A könyvek álomvilágba repítenek. Milyen érdekes, te szeretsz olvasni? Mi a kedvenc könyved? Tényleg minden könyvmoly író akar lenni? Én sose olvastam el a kötelezőket. Mondatok az olvasásról, az irodalomról, amelyek mögött felsejlik egy sokszínű világ, az olvasáshoz, irodalomhoz való viszonyunk. Hogyan lehet ez az önismeretünk fejlesztésének eszköze? Olvasd el ezt a cikket, és ismerd meg az irodalomterápiát.
Iskolai emlékeinkben gyakran negatív kontextusban merül fel az olvasás: kudarcok az olvasni tanulásban, a diszlexia megbélyegzése vagy a kötelező olvasmányok nyomasztó számonkérése sokszor jellemző, és ez meghatározhatja az irodalomhoz való viszonyunkat. Az olvasásnépszerűsítő kihívások nagy szolgálatot tesznek ezeknek a rossz emlékeknek a feldolgozásában, és megnyernek újabb olvasókat az irodalom számára. Hála értük!
Az olvasás passzívnak tűnik, pedig egyértelműen kreatív tevékenység. Vizuális jelekhez, betűkhöz kapcsolunk fejben egy hangalakot, amihez jelentést társítunk, és ez a jelentés akár kép formájában is megjelenhet a gondolatainkban. Ha hangosan olvasunk, halljuk is az adott szavakat. Mindeközben az agyunkban számtalan információ halad az idegpályákon, új kapcsolatok jönnek létre, egyszerre dolgoznak a kreatív és racionális tevékenységekért felelős részek. Utazunk, teremtünk, érzünk és gondolkozunk.
Az olvasó ember nyitottabb a világra, az új élményekre, elmélyültebben tud dolgozni és könnyebben teremt kapcsolatokat.
Hogy is van ez az önismeret-dolog?
Az ókorban fejedelmek, harcosok és egyszerű emberek egyaránt elzarándokoltak Delphoiba, az Apollón isten tiszteletére emelt jóshelyre, hogy megtudják, mi vár rájuk. Csaták, házasságok, nagy és kis döntések megelőző helyszíne volt a „világ köldöke”, vagyis a szentély alapjául szolgáló tojás alakú kő.
A szentély homlokzatán az odalátogatók azt olvashatták: Ismerd meg önmagad! A delphoi papok szerint ugyanis csak az uralja a sorsát, csak az látja át, hova vezet az útja, aki ismeri önmagát.
Az önismeretre való törekvés ezek szerint ősi késztetésünk, valószínűleg emberségünk egyik alkotóeleme. A mindennapokban sokan és sokszor mondjuk is: „Én olyan vagyok, hogy…” vagy „Én általában…” – és itt következik egy jellegzetes és jellemző cselekvési fordulat leírása. Az önismeretnek ez a formája mindenkiben megvan, a környezetünk is elvárja tőlünk. Az állásinterjúkon szorgalmasan válaszolunk olyan kérdésekre, hogy milyen állat lennénk, vagy hogy mennyire vagyunk együttműködők, kreatívak és kitartók.
Az önismeretnek azonban vannak mélyebb rétegei is, és ennek elérésében segíthet a művészet, az irodalom mint terápiás eszköz.
Dante Isteni színjátéka kezdődik így:
„Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.”
Műalkotásokban a lélek belső területeinek jelképe gyakran az erdő vagy a kert, amelyben eleinte bolyong az oda megérkező, talán megijed, esetleg talál egy ösvényt vagy kísérőre lel. Talán Dante utazása a poklon, majd a purgatóriumon keresztül a mennybe sem csak teológiai úton értelmezhető, hanem az önismeret útjaként is. Olvassuk azt, amit Dante leírt, a szöveg visszhangot vet bennünk, talán felismerjük benne önmagunkat, mostani vagy egykori lelkiállapotunkat. Együtt sétálunk a szereplővel, szinte látjuk magunk előtt azt, amit ő.
Dante kísérője hosszú útján Vergilius, egykori római költő volt, biztonságból szemlélhették a pokolra jutott lelkek szenvedését, hallgatták meg történeteiket, hogy aztán a mennybe már kísérője nélkül pillanthasson be a szerző.
Az irodalomterápia metaforája is lehetne az Isteni színjáték utazása: a szövegek és a szakember kíséretével, kérdéseinek segítségével biztonságban betekinthetünk lelkünk erdejébe, megismerhetjük azokat a területeket, amik talán még önmagunk előtt is rejtve vannak.
Mi történik egy irodalomterápiás foglalkozáson?
Mi sem egyszerűbb: olvasunk egy szöveget, amelyet hangosan is felolvashat nekünk a foglalkozást vezető. Vagy ez nem is olyan egyszerű? Az önismereti utazás eszközeként a mentálhigiénés szakember vagy pszichológus irányított kérdései alapján elhelyezzük önmagunkat az olvasott történetben. Ekkor a szöveg nem más, mint egy kivetítési felület, amelynek segítségével ránézhetünk érzelmeinkre, felismerhetjük tudatosíthatjuk azokat, így dolgozhatunk bizonyos elakadások feloldásán. Más történetén keresztül biztonságosabbnak érezhetjük ezt az utazást, egy szereplő érzései megerősíthetnek minket abban, hogy nem vagyunk egyedül. Ha pedig nem vagyunk egyedül, vagyis van hátországunk, képesek vagyunk elmozdulni a holtpontról, képesek vagyunk feldolgozni az elakadásainkat.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Delphoi
Dante: Isteni színjáték, Babits Mihály fordítása, https://mek.oszk.hu/00300/00362/html/isteni1.htm#2
Péter Orsolya Adél: Az olvasási készség fejlesztése
http://www.nytud.hu/pp/oap.html
Jakabovits Kitti: Irodalomterápia, A könyvespolcod pszichológusszemmel, Budapest, 2021
https://www.elte.hu/content/pszichologiai-sajatossagok-es-agyi-strukturak.t.17119
