„Amikor az agyad mindent érez, lát és szagol, nagyobb eséllyel vesz észre olyasmit, amit a neurotipikus agy soha nem venne észre.
Nagyobb eséllyel indul el egy mellékösvényen, és fedez fel egy új utat. Nagyobb eséllyel lát meg valamit teljesen új módon.” Penn Holderness
A „Bársonykordonos klub” metafora.
Az egyik kedvenc hasonlatom Dr. Marcy Caldwelltől származik.
Ő segített megérteni, hogyan működik az ADHD-s agy a neurotipikus agyhoz képest.
A neurotipikus agy olyan, mint egy VIP klub, ahol bársonykordon és kidobó védi a bejáratot.
A kidobó gondosan beengedi a fontos vendégeket, és távol tartja a lényegteleneket.
Odabent minden rendezett, csendesebb és kevésbé zsúfolt.
Az ADHD-s agy ezzel szemben olyan, mint a Coachella-fesztivál.
Mindenki bejut!
Végtelen mennyiségű látvány és zaj. Lézershow, füstgép, szél, eső, napsütés.
Mindent érzékelsz egyszerre – minden hang, fény, érzés, gondolat ott van, és az elméd minden irányba egyszerre húz.
Az ADHD-s agy megtanulhat később „bársonykötelet” és „kidobót” állítani a bejárathoz, de ez nem az alapállapota – ehhez tudatos munka kell.
Ha reggelit próbálsz készíteni, dolgozni vagy iskolába járni, a VIP klub-verzió tűnik jobbnak, igaz?
Ez az a harc, amit az ADHD-sok nap mint nap vívnak: megpróbáljuk az agyunkat a szabadtéri káoszból egy rendezettebb helyre „bevinni”.
De… és ez egy nagy DE,
a szabadtéri fesztivál az egyik legtermékenyebb talaja annak, amit emberi lényként birtokolhatunk: a KREATIVITÁSNAK.
Amikor az agyad mindent érez, lát, hall és szagol, nagyobb eséllyel vesz észre olyasmit, amit más agyak nem.
Nagyobb eséllyel indul el egy mellékösvényen és talál új utat.
Nagyobb eséllyel látja meg a dolgokat új perspektívából.
Életrajzírók szerint Thomas Edison, az egyik legnagyobb feltaláló, valószínűleg ADHD-s volt.
Az ő „nyitott” agya is végtelen lehetőségeket érzékelt — és ezekből fény (a villanykörte), hang (a fonográf), és kép (a kamera) született.
Ő is küzdött – ahogy mi is.
Hét éves korában – miután 12 hetet töltött egy zsúfolt, 38 fős, egyterű iskolában – tanítója elvesztette türelmét a fiú állandó kérdezősködése és „önzőnek” tűnő viselkedése miatt.
Ismerős?
Igen, az iskolák többsége VIP klub, nem pedig szabadtéri fesztivál.
Lehet, hogy te még nem vagy Thomas Edison, de ugyanez a kreativitás benned is ott él.
A kreatív elme ára
Persze, ez néha frusztráló is.
Keményen dolgoztam azon, hogy „kidobót” állítsak, amikor valaki fontos nekem, és tényleg oda akarok figyelni.
De, amikor nincs dolgom, nincs beszélgetés, és van egy kis szabadidőm — visszatérek a szabadtéri koncertre.
Ez megtörténik séta közben, lefekvés előtt, a zuhany alatt, vagy csak úgy, a nap közepén.
És tudod mit?
Ez a „szabadtéri koncert” nem csupán elterelés. Lehet, hogy épp ez a kulcsa a sikerednek.
Nem mentség arra, hogy mindig elkalandozzunk – tisztelettel kell figyelnünk a szüleinkre, barátainkra, tanárainkra, munkatársainkra, mindenkire.
De, soha ne becsüld le azokat a furcsán random gondolatokat, amik csak úgy megjelennek a fejedben.
Ezek a te gondolataid, egyediek, kreatívak – és ki tudja, talán egyszer megváltoztatják a világot.
Penn Holderness
