Gaslighting
A gaslighting egy olyan manipulatív viselkedés, mely során valaki kétségeket próbál ébreszteni egy vele kapcsolatban (akár munkahelyi, baráti, családi, párkapcsolati) álló személyben, aki aztán kételkedni kezd saját magában, saját valóságában. A gaslighterek – azaz bántalmazók – a valóság torzításával gyakorolnak kontrollt és kerülik el a viselkedésük következményeivel járó szembesülést.
A gaslightinget nagyon nehéz felismerni, azonosítani, hiszen a mentális bántalmazást elszenvedő személy lassan eljut addig a pontig, mikor képtelen megállapítani saját észleléseiről, valódiak vagy a képzelet szüleményei. A gaslighting általában finoman kezdődik, eleinte a másik kijavításával, helyreigazításával: „Az nem úgy volt, nem jól emlékszel.”
Elmondja, szerinte hogyan történt, s tudatja a másik féllel, hogy nem jól emlékszik az adott szituációra. Ez addig folytatódik, míg az áldozat elkezdi megkérdőjelezni vagy kétségbe vonni saját gondolatait, érzelmet, észlelését, sőt, az emlékeit is.
A folyamatosan fennálló gaslighting mentális problémák kialakulásához vezethet, azaz a gasligtingot elszenvedő személyeknél gyakran szorongás és depresszió alakul ki, hiszen állandó stresszben élnek. A gyenge önértékelés, folyamatos szorongás a függőség kialakulásának előszobája, az áldozatok gyakran nyúlnak valamilyen szerhez, hogy oldják a szüntelen feszengést.
Nézzük meg, mit érez egy áldozat a gaslighting szituációban?
Folyamatos zavartság uralja, úgy érzi, mintha megőrülne. Gyakran kételkedik saját magában: ez valóban megtörtént, vagy csak túl érzelmes vagyok?
Bizalmát veszti önmagában, az őt körülvevő valóságban és az emberekben is. Már folyamatosan attól retteg, hogy mindent elront, mindent rosszul csinál. Azt feltételezi, képtelen rendesen megoldani a rábízott feladatot, képtelen bármit jól csinálni. Bocsánatot kér. Mindig és mindenért. Egyre többször és többször, s mentséget keres a tetteire, miért rontotta el.
A saját érveléseit, dolgokról alkotott nézeteit túlzott érveléssel igyekszik alátámasztani, nemcsak a környezete miatt, hogy ők higgyenek neki, hanem önmaga számára is. Rendkívül magányosnak, félreértve, egyedül érzi magát, ugyanis bántalmazójával egy társaságban sosem neki hisznek.
A bántalmazó gyakran az alábbi mondatokkal éri el, hogy áldozata végül megkérdőjelezze önmaga valóságát:
– Olyan drámai vagy!
– Túlérzékeny vagy!
– Már megint túl érzelmes vagy!
– Te mindig csak elképzeled ezeket a dolgokat, ezt te kitalálod, hogy nem is úgy volt.
– Tudom, hogy most őrülten hangzik, de hát ez abszolút nem így volt.
– Na, hát már megint kitaláltál dolgokat. Semmi értelme annak, amit beszélsz. Te hallod magad?
– Na jó, te paranoiás vagy, már megint túlreagálod.
– Őrült vagy!
Vannak helyzetek, mikor viszont az agresszor érzi, hogy vissza kell vonulnia:
– Na jó, vicceltem.
– Mindent magadra veszel!
– Ez soha nem történt meg! Ez egy kitaláció. Ezt én soha nem mondtam.
– Na jó, hát most miért hinnék neked? Mindenki tudja, hogy tele van a fejed ezekkel a hülyeségekkel. – Te egyáltalán nem gondolkodsz egyértelműen.
– Most mi van? Te vagy az áldozat? Én vagyok az áldozat. Nekem kellene mérgesnek lenni!
A bántalmazó mindig szakértő a másik személy feltételezett hiányosságainak azonosításában és szinte soha nem ismeri el vagy vállalja a személyes felelősségét saját kijelentéseinek vagy viselkedésének hatásáért.
Az ilyen típusú pszichológiai bántalmazás tudatosítása a gyógyulás és a továbblépés kulcsfontosságú eleme, az áldozatnak fel kell ismernie, miben van benne.
Mit tudsz tenni, ha felismerted, hogy áldozat vagy?
Először is, nagyon fontos, hogy segítséget kérj. Egy kívülálló személlyel vegyétek végig a szituációkat, hogy más szemszögből is rálátásod legyen a különböző helyzetekre. Az önbizalmad helyreállítása, önbecsülésed visszaszerzése időbe fog telni, de ha bizonyosságot nyer, hogy nem a te észleléseid tévesek, segítséggel minden helyreállítható.
Ha évek óta történik ez a bántalmazás, akkor érdemes szakirányú segítséget kérni mentálhigiénés szakembertől, pszichológustól vagy esetleg támogató csoportba elmenni, ahol másokkal is ugyanez megtörtént, találkozhatsz, beszélhetsz sorstársakkal.
Mikor elkezdted felismerni, hogy áldozat vagy és kértél segítséget is, ne hagyd, hogy a bántalmazó tovább manipuláljon. Ha kell, írd fel a kérdéses szituációkat, melyben próbál elbizonytalanítani és beszéld át a segítőddel. Nagyon fontos, hogy ne szigetelődj el, s ne hagyd, hogy a bántalmazód ellened fordítsa a környezeted.
Fontos tudnod, hogy a gaslightingban a bántalmazó személy nem ismeri el a felelősségét, nem vállalja a hazugságait. Megbeszélni vele az adott problémát szinte lehetetlen, a szembesítéskor, az egyértelmű bizonyítékok ellenére sem ismeri be tetteit. Még akkor is hárít. Éppen ezért van nagyon nehéz dolga egy gaslighting áldozatának, és ezért szükséges, hogy legyen melletted valaki, aki megerősít téged abban, hogy észleléseid nem hamisak.
Tehát, mit tehetsz?
Első lépés a felismerés. Minél inkább tudatosítsd a jeleket, hogy ne hidd el, amit a bántalmazó mond. Kérj segítséget a környezetedtől, szakembertől, ahhoz, hogy a véleményedhez, valóságodhoz, önbecsülésedhez vissza tudj jutni.
Második lépés. Ha reménytelen a helyzet, akkor viszont ki kell lépni ebből a kapcsolatból, nem szabad benne maradni. Meg kell szüntetni ezt a fajta kapcsolatot! A mentális és fizikai egészséged fontosabb ennél! Nagyon nehéz kilépni egy ilyen helyzetből, pontosan azért, mert már az önbizalmad is elvette a bántalmazód emiatt úgy érzed, képtelen vagy kilépni ebből a szituációból.
Kérj segítséget szakembertől, aki melletted áll, segít megszüntetni a gaslighting kapcsolatot és visszaszerezni önbecsülésed, önbizalmad, másokba vetett bizalmad.
A gaslighting kapcsolatot rendkívül nehéz felismerni, főleg mert az áldozat eleinte a bántalmazó tetteire is magyarázatot keres, miért viselkedik vele úgy, ahogy. A felismerés után pedig még saját magának is nehéz bevallania, mi történik valójában. A bántalmazó a torzított, manipulált valósággal kénye kedve szerint játszik, ezzel rendelve alá az áldozatot.
Ha te vagy ebben a helyzetben vagy ismerősöd, barátod, ne félj segítséget kérni! A gaslighting kapcsolat megszüntethető, ki lehet lépni belőle és visszakaphatod régi önmagad.