Rend a lelke

Rendrakás kívül-belül

Egyedül nehéz végigcsinálni egy nagyobb selejtezést és rendrakást.
A segítő szakember támogató jelenléte megkönnyíti a munkát. Összefüggés van a külső és a belső rend között. Az elménk és lelkünk rendje oda-vissza kölcsönhatásban van a környezetünk rendjével.

Anyósom halálakor egy zsúfolt lakást hagyott maga után. Előtte az ő édesanyja is ott lakott, mindketten gyűjtögető típusok voltak. Sokkoló volt a holmijaikat kiselejtezni.
A skandinávok ebben egy lépéssel előbbre járnak. Ez a folyamat megkíméli a hátramaradókat a kedves halott emlékei selejtezésének terhétől.
Végső rendrakásnak nevezik, amikor valaki még életében elajándékozza javait családjának, környezetének. Holmiját kiselejtezi, kisebb lakásba költözik. Személyes tartalmú leveleit, iratait külön dobozban gyűjti,
amelynek felirata: “Halálom után elégetendő!” Akkoriban fedeztem fel a Konmari módszert, így lelkesen láttam hozzá a selejtezéshez. Férjemet is magammal vittem, mert a gyászfolyamatban segíthet egy ilyen fajta rendszerezés.

A KonMari módszer japán kidolgozója a tárgyakat kategóriánként selejtezi és tárolja. Marie Kondo világszerte népszerű: a Netflixen látható a sorozat, amelyben amerikai otthonokban rak rendet. Magyarországon is van már hivatalos tanácsadója a módszernek. Facebook-csoport alakult lelkes követőiből.

A rendrakás a selejtezéssel kezdődik.
A folyamatnak ez a része különösen megterhelő lehet érzelmileg és mentálisan. Ilyenkor jó, ha képzett mentálhigiénés segítő kíséri a klienst. A segítő nem selejtez, ez a tulajdonos feladata. Csak ő maga tudja megítélni, milyen a tárgyakhoz való viszonya. A kulcsszó az öröm: az adott tárgy örömet okoz-e? Ha nem örömöt, akkor milyen érzelmeket vált ki?

Nem takarításról van szó, hiszen az a tisztaságot teremti meg, míg a rendrakás és selejtezés a tárgyak számát és elhelyezését befolyásolja. Természetesen a rendrakás folyamán szükség van folyamatos tisztogatásra, tárgyak letörölgetésére, könyvek portalanítására. Végül a takarítás is könnyebb lesz, ha a háztartásban felhalmozódott tárgyak számát csökkentjük és praktikusan tároljuk a megmaradókat. A tárolók, dobozok beszerzéséhez is kap segítséget a kliens.

A feladat időt, energiát, tudatosságot igényel. Az apránkénti selejtezés népszerű módszerével szemben a KonMari stratégia az egyszeri, folyamatosan végzett, kitartó rendrakást pártolja. Így a lakás és a benne
élő szemléletmódja annyira megváltozik, hogy a változás maradandó lesz. A rendezett területeken nem fognak újra felhalmozódni a lomok. A vásárlási szokások is megváltoznak: aki egyszer így rendet tett, az már átgondolja, mire is van szüksége a meglevő tárgyai mellett. Persze később is kell selejtezni, ez azonban addigra egy folyamatos rutinná válik, ami beépül a mindennapokba.

Sokan írtak már könyvet a rendrakásról Marie Kondon kívül. Így például Tisha Morris (Rendterápia) vagy Brooks Palmer (Rakj rendet az életedben), vagy Viszkok Fruzsi (Tedd rendbe az életed). Csak javasolni tudjuk a tanulmányozásukat és persze a kihagyhatatlan konmari oldalt.
https://konmari.com/

A hasznos tanácsok és a jól bevált tippek segítenek céljaid elérésében, a felesleges stressztől megszabadulva pedig azt az életet élheted, amire mindig is vágytál.


Forrás: Dr. Győri Bea orvos,mentálhigiénés szakember